Szeretnéd jobban beosztani az idődet?
2013.05.23.Van egy jó és egy rossz hírem. A rossz hír, hogy az idő múlását nem tudjuk uralni. A jó, hogy a tevékenységeinkre fordított időt igen! Mondod néha (vagy gyakran), hogy „nincs időd” erre, vagy arra a tevékenységre, netán családra, barátra, hobbira? | |
Valóban az idődből van kevés, vagy talán valami másra lenne szükséged ahhoz, hogy jól tudj az időddel gazdálkodni? 1. Tervezés Tervezd meg a napi, heti időbeosztásodat úgy, hogy egy-egy időszakot üresen hagysz. Ide „csúsznak” majd át azok a teendők, melyekkel nem sikerült végezned, illetve amelyek "műsoron kívül" érkeznek. Minden este nézd meg, mi az amit elvégeztél, és mit görgetsz át a következő napra. Ezek mellett legyen havi és éves terved is, melyekhez én egy-egy szót illesztek, így tudom, merre tartok. Nekem bevált. Próbáld ki, hátha neked is segít! 2. Halogatás Mindannyian különböző személyiségek vagyunk, mások az erősségeink, és a fejlesztendő területeink. Akad köztünk olyan, akinek a halogatás egyáltalán nem okoz gondot, nem is érti ezt a problémát. És vannak köztünk olyanok, akik halogatnak, mióta az eszüket tudják. Az első lépés, hogy megérted és elfogadod a különbségeket, és felismered személyiséged, vérmérsékleted adta tulajdonságaid, szokásaid. Általában a számodra kellemetlen feladatokat halogatod? Nem vagy egyedül. Mindannyian próbáljuk elkerülni a kényelmetlen helyzeteket, pedig ezeket a feladatokat is meg kell csináljuk, ami az idő előrehaladtával még kellemetlenebbé válhatnak. Ha észreveszed, hogy halogatsz, add át magad a halogatásnak! Ne csinálj semmit! De tényleg semmit. Élvezd a halogatást - ezt sokáig úgysem bírod -, és amikor felgyülemlik benned a tettvágy, kezdj neki a halogatott feladatnak, tevékenységnek. 3. Megafeladat A perfekcionizmus erős stressz forrása lehet. Hozhattad otthonról, tanult sémaként, és lehet, hogy beépítetted észrevétlenül az életedbe az által, hogy nem kaptál kellő visszajelzést másoktól. Senki sem tökéletes. Add hát meg magadnak is a lehetőséget a hibázásra! Vegyél egy mély levegőt és lassan fújd ki. Ismételd ahányszor csak jólesik. Húzd ki magad, engedd le a vállaidat. Lehet, hogy akkorának tűnik az előtted tornyosuló feladat, hogy eleve hozzá sem látsz a megoldáshoz. Ha részekre bontod, átláthatóvá válik a legkomplexebb feladat is és „bevehető” várként áll előtted, egész más képet adva magáról. Ha lendületet veszel, már menni fog. 4. Időrablók Sok belső tulajdonságod (döntésképtelenség, határozatlanság, nem-et mondás hiánya, komfortzónád szeretete, lustaság, fáradtság…) és egyéb külső időmegszakítók (ömlengő kommunikáció, másokra várakozás, mások igényei...) meghatározóak azon döntésedre, hogyan és mivel töltöd adott pillanatban az idődet. Ezek a külső és belső időrablók hátráltatják mindennapi teendőidet, munkáidat, és elveszik az életed egy részét. Az időrablók elfogásához először azonosítani kell őket, majd egyenként meghatározni elfogásuk módját. Ezért először érdemes egy időrablóval koncentráltan foglalkozni, és amikor sikerült kiiktatnod, akkor jöhet a következő. Lakos Krisztina - Várfalvi Balázs |
FŐOLDAL I ADATVÉDELMI NYILATKOZAT I KÉPZÉSEINK I RÓLUNK I KAPCSOLAT
© GESI-Crown Kft. - Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00344-2012